A vámosi templom V.

- XX. század -

A vámosi templom új téglatornyába 1906-ban három darab harangot készíttettek a soproni Seltenhofer harangöntő műhellyel. A harangok készítéséhez felhasználták a fatorony pusztulásakor összetört régi harangok anyagát is. A legkisebb 100 kg-os, E-hangú, a középső 230 kg-os, C-hangú, a nagyharang 408 kg-os, A-hangú volt. A harangoknak szokás volt egyéni titulust adni, a készíttető szándéka szerinti célra felszentelni, hogy amikor a harang megszól, a megadott célért, fohászért is szóljon a hangja, ameddig csak meghúzzák. A legkisebb, ma is meglévő harang a tűzesetek ellen védő szent Flórián segítségét kéri, a palástba öntött felirata: "Hozzád szívből folyamodnak: tüz ellen légy patrónusunk oh szent Flórián" Régebben, a harangok megszólaltatásának módjai a jelenleginél változatosabbak voltak. Ha haláleset történt például, aki hallgatta, pontosan tudhatta hogy kiért szól a harang, férfi vagy nő, idős vagy fiatal, vagy gyermek volt az illető. Ezt a változatosságot a megszólaltatások számával, és azok hosszának variálásával érték el. Különösen tragikus esetekben posztót húztak a harangra, ettől a hangja fájdalmasan és tompán kongóvá vált. Másképpen harangoztak ha tűz, ellenség, vagy árvíz, tehát valami veszély fenyegetett, ekkor félreverték, vagyis nem engedték hogy a lengő harang mindkét oldalára kitérjen. A félrevert harang szapora kongatásából mindenki tudhatta még a legtávolabbi határrészen is hogy a lehető leghamarább haza kell térni. Az ünnepek és a hétköznapok, az örömteli és a gyászos események ma is kötődnek a harangok szavához, de ez a kapcsolat az emberek és a harangok között régebben szorosabb és mindennapibb volt. Mint napszakmérő eszköz megszabta a napi élet és munka beosztását, tudósított a legfontosabb eseményekről, és terjedelmes szavával kapcsolatot teremtett ég és föld között. Az új harang felszentelése mindig kitüntetett esemény számba ment, a torony lábához a virágfüzérekkel díszített harangot feldíszített négylovas vagy négyökrös szekérrel húzatták, - nem elsősorban a harang tömege, mint inkább az esemény súlya miatt, a felszentelést pedig ünnepélyes szertartás keretében főpap végezte. A harangoknak, csakúgy mint az embereknek, meghatározott életciklusuk van, csak ez a harangok esetében hosszabb. A fiatal harang hangja a használat során mind szebbé és csengőbbé válik. Ennek magyarázatát a fémanyag fokozatos tömörödése adja, a harang nyelve által ütött felületeken.

Az élettartamának delén túljutó, öregedő harang fémanyagának belsejében, a fémötvözet kristályai között lassú korróziós folyamat indul meg, ami előbb-utóbb az intenzív rezgés hatására az anyag megrepedéséhez vezet. A megrepedt harang javíthatatlan, a bekövetkeztét baljós jelnek vélték, és az anyagi veszteségen túl az érzelmi kár is jelentős volt. Minden harang hangja egyedi és megismételhetetlen, hangja életutakat kísér végig és nemzedékeket köt össze. A tűzesetek, természeti katasztrófák és a természetes elhasználódás mellett még a háborúk is veszélyt jelentettek a harangokra. Az ágyúöntésre a XIX. század közepéig használt ágyúbronz összetétele majdnem megegyezik a harangbronz összetételével, így a megszálló seregek az elfoglalt területeken könnyen jutottak kész nyersanyagokhoz. Az idők folyamán ki is alakult az un. harangjog, ami azt jelentette hogy az elfoglalt település harangjai a megszálló sereg tűzmesterének tulajdonába mentek át, akitől - ha az nem tartott rájuk igényt - a település visszaválthatta azokat. A hagyományos fekete lőpor háttérbe szorulása és a nagy feszítőerejű, nitroglicerin alapú lőpor alkalmazása az ágyúkészítésből kiszorította a bronzot, de a hadi alkalmazás újabb területein továbbra is igénybe vették a harangok ércanyagát. Így vált az I. Világháborúban a vámosi nagyharangból és a középsőből - hasonlóan az ország többi településének harangjaihoz - töltényhüvely, siklócsapágy és gyújtókupak a távoli frontok számára. Az elrekvirált harangok helyett 1928-ban újakat öntettek a Seltenhofer és Fiai soproni műhelyében. A megrendelés pontosan a régi harangok méretével azonos új harangokra szólt, mert a toronyból ledobott és elvitt harangok öntöttvas billenő hídszerkezetét meghagyták, ezekhez kellett illeszteni az újakat. Az új nagyharang 425 kg-ot nyomott tiszta harangsúlyban, a "legfinomabb harangércből, úgy mint 78% vörösréz és 22% angol Banka ónból megöntve", költségeit, azaz 2404 pengőt Alsóvámos község viselte. A palástján körbefutó felirata: Isten Dicsőségére, Alsóvámos Község 1928. Gyártási sorozatszáma 5332. A középső harangot 228 Kg-ra sikerült újból megöntetni. Ezt a harangot Csonka Alajos vámosi gazda készíttette, fiatalon, még felszentelése előtt elhunyt ciszterci szerzetes fia emlékére. Palástfelirata: Isten Dicsőségére, Csonka Ipoly lelki üdvéért 1928. Sorozatszáma: 5333.

A templom jelenleg is müködő orgonáját 1914-ben készíttették Kemenesi Sándor szombathelyi orgonaépítővel. A megrendelés és az új orgona átadása között csak 15 nap különbség volt, ezért feltételezhető hogy egy már készen levő orgonát vásároltak meg. Az orgona az akkor korszerűnek számító, pneumatikus vezérléssel készült, egymanuálos rendszerű, eredetileg lábműködtetésű légszivattyúval. Az orgonaszekrény új korában 111db fa, 24 db horgany, és 216 db cink sípot tartalmazott. A megrendelési szerződés részletesen leírja a szerkezeti elemek kiképzését és anyagait, például a játszóasztal fekete félhang-billentyűi ébenfából vannak. Az orgona vételára 3000 korona volt. 1914 március 31.-én, mindkét község elöljárósága, meghívott orgonaszakértők és az építő jelenlétében tartották az új orgona átvételét és kipróbálását. A próba eredményét általában jónak ítélték, de mivel a légfújtató némi kifogás alá esett, erre a szerkezeti elemre az 5 év garancia helyett az építő 20 év garanciát adott. Három évvel az orgona átadása után valóban szükség is lett volna egy javításra, de a plébános levelére ezt a válasz jött Szombathelyről: ”Van szerencsém tudatni, hogy Kemenesi Úr a harctéren van, úgy a munkások is szintén mind bevonultak a legutóbbi sorozáskor, így a legnagyobb sajnálattal nem tud intézkedni az orgona javítására. Majd a háború után” Azonban az orgona maga is majdnem "bevonult", legalábbis a sípjai. A plébános ugyanis 1917 októberében hírt kapott az esztergomi érseki hatóságtól, hogy az orgonák ónsípjait hadi célra rekvirálni fogják. A vámosi és a szabadi bíró, az elöljáróság és a plébános erre a hírre összegyűlt a vámosi bíró házánál és jegyzőkönyvben rögzítette hogy jóllehet az orgonát a két község 2/3-1/3 arányban vásárolta, és használatra a templomnak átengedte, de a tulajdonjogot mindkét község fenntartja, így az érseki hatóságnak nincs joga azt hadi célokra felajánlani mert az községi tulajdont képez. Egyebekben pedig minden lehetőt meg fognak tenni azért, hogy az orgonát a rekvirálástól megmentsék. Hogy mit szándékoztak tenni vagy mit tettek ennek érdekében, az a jegyzőkönyvből nem derül ki, de tény hogy a sípok megmaradtak.

A Mária-oltárképnek jellemzően XX. századi története van. 1930-ban megrendelésre festette Pandúr József akkor divatos és elismert győri festőművész, aki a győri püspökségnek ebben az időben sok, templomi témájú megbízatását is teljesítette. A kép keletkezésének előtörténete az I. Világháború galíciai hadszínteréig nyúlik vissza. Ott teljesített szolgálatot egy győri származású honvédszázados, akinek a vámosi Béli Gyula volt a tisztiszolgája. A Monarchia híres-hírhedt Przemysl-erődjét védték sok ezer magyar katonával, - köztük több falunkbélivel - akik sorában ott volt a tragikus sorsú költő, Gyóni Géza is, aki az erőd eleste után a krasznojarszki fogolytáborban bajtársával együtt raboskodott és halt meg, és itt írta a Csak egy éjszakára című nevezetes versét. Az oroszok rengeteg véráldozattal, hosszú ideig tartó eredménytelen ostromok után tudták csak elfoglalni az erődöt, amit a végsőkig kiéhezett védők csak felsőbb parancsra, az éhhalál küszöbén adtak fel. Mielőtt azonban átadták volna, módszeresen megsemmisítették a hadfelszereléseket, az erődöt pedig használhatatlanná tették. A borzasztó erőfeszítések dacára csak értéktelen romhalmazt nyerő oroszok dühe a védők tisztikara ellen fordult. A történetünkben szereplő százados is az embertelen bánásmód áldozata lett. A fogolytábort túlélő Béli Gyulát a háború után felkereste a százados özvegye, aki beszámolt neki férje sorsáról. A bánatos özvegy férje és bajtársai szenvedésének emlékére rendelte meg a festményt, és annak elkészülte után a vámosi templomban helyezte el, emlékezve a tisztiszolga hűségére. A kép témája a Jelenések könyvében leírt, a Napba öltözött Asszony alakjának ábrázolása: "Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona". A visszafogott színekkel megfestett, a földre vetett sárkánykígyó fején taposó, a sötétség komor felhőiből kiemelkedő és a gonoszságot legyőző istenanya alakjának a képen megvalósult ábrázolása a megrendelő lelki állapotának is tükörképe lehetett. A kép a felszentelése után a mellékoltár képe lett, felváltva a korábbi, Szeplőtelen fogantatás témájú, méreteiben nála sokkal kisebb képet.

Írta: Alasztics Ervin